Megköszönhetjük a félhülye Ligának, hogy nem vezették be a videóbírót. Ha tegnap lett volna ez az intézmény, most 0-1-es gólkülönbséggel állnánk valahol a tabella vége felé.
Szóval mi lenne a játék, Kuko? Mit szeretne játszatni a csapattal, mester? Mert az nagyon nem látszik egyelőre. A Pana ellen sem látszott, és tegnap sem. A középpályán össze-vissza dadog a labda, sok időt nem is tölt ott el a játékszer. Benat klasszikus védekező középpályást játszott, és Muni húzódott be a helyére osztogatni. Muni behúzódásának az lett az eredménye, hogy sokszor túl sokan voltunk a kapu előtt. A Kicsinek így sikerült egyszer SanJo, egyszer Aduriz elől elfejelnie(!) a labdát. Williams meg minden helyzetet elpuskázott.
Ráadásul De Marcos bokája megsérült és jól jellemzi az edzőváltást, hogy míg Valverdénél a hazai meccsek legtöbbjének elején nagy nyomás alá helyeztük az ellenfél kapuját, addig tegnap a csereként beálló Lekue késztette először védésre Guaitát a 19. percben. Update: De Marcos két hétre kidőlt!
Különösen azért bosszantó a vasárnapi eredménytelenség, mert 25 percet embe+relőnyben játszottunk. Feltűnt-e nektek, hogy már Athénban is, aztán a San Mamésban is Muni, Susaeta és Benat is végzett el pontrúgást? Volt ilyen Valverdénél? Nem. És lehet, hogy a mester rábízza a játékosokra a döntést, de azért nem ártana pár begyakorolt figura - eddig egyszer láthattunk, vagy egyszer látszott a szándék, a Dinamo ellen, abból Laporte gólt is fejelt.
De a baj nemcsak ez. A bilbaói közvélemény, a szurkolók teljesen kivannak a vezetőségtől. 2015 augusztusában vettünk utoljára játékost Raúl Garcia személyében. Azóta nem jött senki. (Pedig jöhetett volna Monreal, Azpilicueta, Merino, Berenguer, a teljesség igénye nélkül.) Unai López a Rayóhoz került kölcsönbe - micsoda visszalépés a Leganéshez képest, melynek alapembere volt tavaly az első osztályban - Villalibre meg a Valladolidhoz, ellenben Cica Sola eddig legalábbis marad a csapatnál. Kepának továbbra sincs meghosszabbítva a jövő nyáron lejáró szerződése és Inakinak is kéne egy magasabb kivásárlási ár...
Van-e okunk reménykedni? Ha ezt vesszük, hogy a tegnap bemutatkozó Nunez elég jól mozgott, vagy hogy a végén beszálló Cordóba - akit már 2014-ben kiemeltünk Ricsivel - is első tétmeccsét játszotta a felnőttek között, akkor igen van. Csak látnánk már mi a játék, Kuko!
Csütörtökön EL visszavágó, pénteken EL sorsolás, vasárnap pedig megyünk Eibarba, az Ipuruába.
Kölcsönjátékosaink, egykori játékosaink és opciós játékosaink szereplése:
A Leganés-Alaves meccsen a hazaiaknál játszott Eraso, Morán és Bustinza, a vendégeknél Ibai. A Leganés 1-0-ra nyert.
Unai Lópezzel a soraiban, idegenben verte az Oviedót 2-3-ra a Rayo.
Iriondo nem kapott lehetőséget az Albacetével otthon 0-0-ázó Granadában.
Valladolid-Barca B 1-2, a vendégeknél még nem nevezték Villalibrét, sem Exteberriát, Ruiz de Galarreta viszont a végig pályán volt a vendégeknél .
Numancia-Huseca 1-0. Guillermo a 71. percben szállt be a hazaiaknál, a vendégeknél Remiro volt a portás.
Toquero hiába kapott 15 percet a végén, a Zaragoza pont nélkül maradt Tenerifén.
A Lorca 2-0-ra verte otthon a Leonesát, amelyben Guarrotxena 60 percet kapott, Albizua padozott.
A Bilbao Athletic 1-2-es vereséget szenvedett a Lezamában az UD Logronestől.
A lányokat 1-5-re tömte ki az Atletico, szintén otthon.
A múltheti képeslapos bejegyzést illeti:
Valamiért nagyon megtetszett a poszt az index2 szerkesztőinek, ki is tették főoldalra. Ha hiszitek, ha nem ezidáig 1600-an kattintottak a bejegyzésre!
Aupa Athletic!
Beti Zurekin!