Szombat este újat és korszakalkotót tett le csapatunk az asztalra. Míg a hazai Malagának tragédiából komédia lett a mérkőzés, addig számunkra komédiából tragédia lett. 1-3-ról sikerült két pontot vesztenünk 10 ember ellen...
Ha valaki nem látta a mérkőzést, legyinthet, Malagán 3-3, hmm, biztosan valami jó kis adok-kapok, nyílt sisakos játék, a támadófoci dicsérete, közönségszórakoztató játék. Ne vegyétek be ezt a sületlen dumát! Mert a következő történt.
Már a negyedik percben vezetést szereztünk - Aduriz belőtte a tizit, amit szerdán nem - utána viszont érthetetlenül beálltunk a saját térfelünkre. Muni is, Willy is, talán csak Aduriz nem jött teljesen hátra. Úgy védekeztünk, mintha a hosszabbításban lettünk volna valami továbbjutós meccsen.
Beszédes statisztika, hogy az első félidőben a gólon kívül mi összesen kétszer, addig a Malaga négyszer veszélyeztette a kaput. A hazaiak rohanása a 35. percben ért góllá: Diego Rolan lövését már Kepa sem védhette.
A második játékrész elején a játékvezető elengedett egy kétes szituációt - Muni hozta el harcosan és talán nem teljesen szabályosan a labdát - és a csapatkapitány passzát Willy kegyetlenül bevágta.
Ezt követően reklamálásért Del Cerro játékvezető négy sárgát mutatott fel a malagaiaknak, kapásból kettőt Kuzmanovicnak, aki mehetett is zuhanyozni.
Kaján mosollyal dőltem hátra, kortyoltam egyet a sörből: még vágunk ezeknek hármat!
Az első meg is lett egy a második gólunkhoz kínosan hasonló, szánalmas, nevetséges egyéni hiba után: Willy kezezése után a hazai védő odapasszolta a labdát a Párduchoz, aki ezúttal nem bikázta, hanem helyezte a labdát. 1:3. Na még egyet!
Aha. Álmaidban öreg. A 81. és a 84. percben is kihagyott a védelmünk - sajnos Lekue mindkét gólban benne volt - és aztán csak Kepának köszönhetjük, hogy nem kaptunk ki! Elképesztő!
Az első intelmem a klubhoz: MOST AZONNAL HOSSZABBÍTANI KEPÁVAL, aki 2.2 milliós éves szerződést szeretne. Minden pénzt megér ez a kapus, szombaton is pontot köszönhettünk neki.
KI KELL TŰZNI EGY DÁTUMOT, HA ADDIG NEM VÁLTOZIK A JÁTÉK KUKÓT EL KELL KÜLDENI!
MÁR MOST KI KELLE TALÁLNI KI LEHET KUKO UTÓDJA!
Azt hiszem ezen véleményekkel minden, a spanyol labdarúgást objektíven néző fociszerető ember egyetért. Nézzétek csak végig a hétvégi értékeléseket!
De ne legyen igazam, jöjjenek a bravúrok: a Luhansk után megyünk Valenciába, majd fogadjuk a Sevillát.
Isten kegyelmezzen nekünk! Beti zurekin!