Jártatok már Bilbaóban? Nem? Akkor most Győri "Astarloza" Tamás és kedvese Zsófi néhány bejegyzéssel odavarázsol benneteket. A következő hetekben a blog nemcsak az Athelticről, hanem Tamásék útjáról is szól.

Szombat délelőttre csak egy rövidebb programot terveztünk be, mert este 20:30-kor rajtolt a Bilbao Nightrun, és előtte még mindenképpen szerettünk volna aludni egyet a szállásunkon. Ami nem igazán jött össze, mert annyira szép helyre jutottunk el, hogy nem akaródzott időben hazaindulnunk. És még így is csak egy rövid, igaz, talán a legszebb szakaszát tudtuk megnézni a Bizkaiai-öbölnek.Mivel Bilbaótól alig 12 kilométerre van a Nervión torkolata és a Bizkaiai-öböl, ami már gyakorlatilag az Atlanti-óceán, így egyértelmű volt már itthon is, hogy rászánunk legalább egy délelőttöt, és elmegyünk oda. A mikor és a miként volt a két nyitva hagyott kérdés. Ezúttal is Máté sietett a segítségünkre, aki azt tanácsolta még az út előtt itthon, hogy metróval - ami Bilbao határát elhagyva feljött a felszínre, és elővárosi vasúttá alakult - menjünk el a Bidezabal megállóig, ott pedig keressük a gördeszkapályát, - Máté esetében mi mást? -  mert onnan nem messze van a part.

A Nervión torkolata előtt:

Megjegyzem, a tömegközlekedés egészen magas szintű Bilbaóban, egy 300 ezres városról beszélünk, ahol van 2 teljes értékű metróvonal, ami az óváros központjában, a Casco Viejo megállónál találkozik egymással. A város másik végén, a San Inaziónál pedig kétfelé ágazik, és elővárosi vasúttá alakul. Az egyik vonalon Getxón keresztül Plentzia, a másik irányban pedig Portugalete és Santurtzi felé lehet eljutni. Természetesen a vasúti rész már a belvárosi zónahatáron kívül esik, és így kemény 30 eurocenttel többe kerül ide az utazás. Az viszont nem volt egyértelmű számunkra, hogy a kis kártyánkat tudjuk-e használni a zöld zónában is, vagy oda külön jegyet kell vennünk. Ezért megkérdeztük előző este a mindig segítőkész szállodai portásunkat, hogy mi ilyenkor a teendő.

Bizkaiai-öböl, a sziklák mögött pedig az óceán:

Aki ezek után gyakorlatilag lebaszott minket, hogy itt vagyunk négy napja Bilbaóban, és még nem voltunk az óceánpartnál, igazán súlyos hiba, miért nem kérdeztük meg korábban, hogyan kell oda eljutni. Majd kérés nélkül előrántott a fiókból egy Getxót reklámozó prospektust, amin volt egy egészen perfekt térkép turistáknak, és mutatott egy nagyjából 8 kilométer hosszú sétáló utcát a Bizkaiai-öböl partján, amelyen gyalog el lehet jutni Plentziától egészen Portugalétéig. Onnan pedig már vissza lehet metrózni Bilbaóba. Egyébként ő is, akárcsak Máté, a Bidezabal megállót javasolta, mint kezdeti úti célt, annyival turbózta fel a tervünket, hogy nem a gördeszkapályát javasolta, amit keressünk, hanem a malmot. Majd kézzel ráírta a térképünkre, hogy Aixerrota, ami baszk nyelven malmot jelent, és bekarikázta a part szerinte legszebb részét. Mivel azt már korábban említette a hölgy, hogy Portugalétében lakik, így elhittük neki. És nem is csalódtunk, nagyon hálás vagyok neki így utólag is a hatalmas segítségért.

Az öböl:

Reggeli után tehát metróra szálltunk, és elindultunk a Bidezabal megálló felé, ami már Getxo város egyik kerülete, és nagyjából 25 perces utat jelent Bilbaóból. A San Inazio után, mint már említettem korábban, feljött a metró a felszínre, és elővárosi vasútként folytatta az útját Bilbao agglomerációja felé. Ami elsőre igen szomorú képet mutatott, Gyöngyös gyárváros és Kőbánya alsó vasútállomás kaliberű megállóhelyek váltogatták egymást, a környék pedig hihetetlenül lepukkant volt. Bilbao fejlesztésére jutott pénz, ez a rész viszont valamikor a hetvenes-nyolcvanas években teljesen magára maradhatott, és hagyták olyan állapotban megrohadni, ahogyan akkor volt. Elhagyott gyártelepek, omladozó épületek, szánalmas kis viskók, amiket láttunk. A csillogó-villogó Bilbao után ez szinte egy másik országnak tűnt, annyira különbözött attól, mint amit eddig Baszkföldből láttunk.

Gobela megálló után viszont újra egyre szebb lett a környék, ezen a részen ránézésre már lehet turistákat fogadni, így lett is rögtön pénz, hogy az egykori ipari kerületeket kipofozzák, és emberi képet mutassanak. Getxo pedig egy igazi gyöngyszem, nem is értem, hogy hagyhatták a Bilbao és Getxo közötti területet ennyire lepusztulni.

Bidezabalnál leszálltunk a metróról, és egy nagyon szép üdülővárosban találtuk magunkat. Getxo ad magára, tényleg olyan, mintha a meséből rántották volna elő, takaros kis házak, jó minőségű utak, és pálmafák szegélyezték az utunkat egészen a partig. Pedig rossz irányba, Andra Mari felé indultunk el, és végül egy idős baszk hölgyet kérdeztünk meg, hogyan kell eljutni az aixerrotához, aki tudott is segíteni nekünk, és a temetőt megkerülve, a getxoi világítótorony mellett láttuk meg a Bizkaiai-öböl partját. Sziklás, zátonyos part, szemben velünk egy hatalmas tengeri kikötő, a sziklák mögött pedig ott az óceán. Meg is találtuk a portásunk által említett sétálóutca elejét, így pedig már egészen könnyen érkeztünk meg a malomhoz.

No comment:

Itt értettük meg, miért javasolta éppen ezt a helyet a portás hölgy. A malom egy kis domb tetején állt, ahonnan egészen az óceánig be lehetett látni a terepet, a másik irányban pedig láttuk a part menti falvakat a Nervion torkolatában. Egészen csodás látvány volt, ha csak ennyi lett volna benne az utunkban, csak emiatt is megéri eljönni Bilbaóba. Órákat el lehetett volna tölteni itt. A malom mellett volt egy étterem, ahol igazán jó kilátás mellett tudtunk volna megebédelni, a 35 euróba kerülő napi menü viszont elriasztott minket ettől a tervünktől.

Aixerrota:

Folytattuk az utunkat, és hamarosan meg is találtuk a Máté által javasolt gördeszkapályát, ami amúgy látszott a malom mellől is, egy kilométernél nem lehetett messzebb onnan. Itt egy kicsi szabad strand volt, de mivel a 18 fok mellé viharos szél, és néha szitáló eső kísért minket, így az óceánban való fürdés végül elmaradt. Az Algorta megállóig sétáltunk végül vissza, így az öt megállónyi partszakaszból csak egyet láttunk. Ha legközelebb visszatérünk Bilbaóba, biztosan visszajövünk ide, és teljes egészében bejárjuk majd a Plentzia és Portugalete közötti szakaszt, amit a portásunk javasolt.

A gördeszkapálya mellett:

Algorta mellett beültünk egy tapas bárba enni egy szendvicset, mert már nagyon éhesek voltunk, én ittam mellé egy sört, Zsófi pedig ivott egy kávét. Üldögéltünk éppen a helyen, amikor tüntetők vonultak végig a mellettünk lévő utcán. Először azt hittük, hogy a már Bilbaóban is tapasztalt okból vonultak utcára az emberek, és Katalónia melletti szimpátiáját fejezi ki a tömeg. Nem láttunk viszont senkinél katalán zászlót. Végül a pincér mondta, hogy a getxói emberek egy parkoló építése ellen demonstrálnak, amit egy helyi park helyére akarnak felhúzni. Sokan voltak. És jól is teszik, hogy kiállnak ezért a szép helyért, és nem hagyják, hogy beépítsék. Egy délelőtt alatt is nagyon megszerettem Getxót, egy olyan hely, ahová bármikor visszamennék.

Aupa Javier Otxoa!

Visszametróztunk Bilbaóba. Az eredeti terv az volt, hogy abban az étteremben ebédelünk meg, ahol az első két napon is. Szomorúan vettük észre azonban, hogy szombaton ugyan nyitva volt a hely, de csak italt és tapasokat szolgáltak fel, a konyha nem üzemelt. Baromira haragudtam magamra, hogy ezt nem kérdeztük meg korábban. Lázas keresésbe kezdtünk, de nem találtunk jó helyet a környéken. Így végül kénytelenek voltunk beülni egy elegánsabb helyre ebédelni, ahol ugyanúgy 35 euro volt a napi menü, mint Getxóban a malom mellett. Joder!

Aupa Euskaltel!!!

Máté gasztro rovata következik ismét. Első fogásnak Zsófi zöldséges tálat rendelt krumplival, én pedig garnélát zöldséges tésztával. Finom volt, de nem mondanám, hogy jól laktam, a korábbi helyünkön ennél jóval nagyobb adagokkal dolgoztak harmadannyi pénzért. Második fogásnak pedig én tortillát ettem paprikával, Zsófi pedig lazacot. Az én adagom sem volt túl nagy, de Zsófié egészen pofátlan lehúzásnak tűnt. És nem csak akkor és ott, hanem utólag is. A desszertként felszolgált fagyi sem tudott minket jobb kedvre deríteni, úgy hagytunk ott 70 eurót ketten, hogy még igazán jól sem laktunk. Na de így jár, aki nem tervez előre, és improvizál.

A zöldséges tál és a garnélás tészta:

A tortilla:

És Zsófi lazaca. A pofátlanság:

Hazafelé beugrottunk az Eroskiba, és utoljára vásároltunk be itt. Pár doboz Keler sör Máténak a sok hasznos tanácsért hálából, Amstel nekem, sonka, baguette, zöldségek vacsorára, csoki a családnak, és víz a versenyre, amiket vettünk, majd aludtunk egy egészen rövidet délután, mielőtt elindultunk volna a San Maméshez a verseny rajtjához.