A tegnapi cikkben sötét lónak nevezett Sassuolo átrobogott rajtunk.

Elképesztően lagymatag első félidő után a mieink minden bizonnyal azt hitték, valahogy majd begurítunk egyet, kettőt ennek a teljesen amatőr csapatnak. Olyan volt, mintha a spanyol kupában játszottunk volna egy harmadosztályú csapattal. Akik lelkesek ugyan, de egy-két villanásánál, helyzetecskénél többre nem telik nekik.

Ki mondtáááá? Hogy az olasz hatodik ellen ennyi elég lesz?

Valverde észrevehette ezt a teljes motiválatlanságot, mert az 54. percben Muni és Inaki helyére beküldte Adurizt meg Susaetát. (Muniain mi a f@szt képzel magáról???) Halottnak a beöntés: hat perccel később Lirola gyönyörű szólógólt rúgott s megszerezte csapata történetének első nemzetközi gólját. (Kísértetiesen hasonlított ahhoz a gólhoz, amit a legutóbbi kupadöntőn Messi rúgott nekünk.) 

Olasz csapat ellen pedig piszoknehéz, ha 1-0-ra vezetnek. Hiába nyomtunk, helyzetünk se nagyon volt, olyan jól védekeztek a digók, aztán negyedóra múlva San José adott gólpasszt a hazaiaknak és onnantól már vége is volt. A végeredményt jelentő harmadik gólnál már nem is volt kedvünk focizni és kaphattunk volna még egyet.

Röviden ennyi, felejtsük el ezt gyorsan. (Bár elég frusztráló, hogy így játszik egy olyan csapat amely az EL döntőről álmodozik...)

Tavaly ugyanígy kezdtük. Amúgy. Bár akkor csak 2-1-re kaptunk ki.