Magyar oroszlánok - hungariako lehoiak - leones húngaros

athletichungara

athletichungara

Amorebieta könyöke

Egy bajnoki, egy vereség

2016. augusztus 23. - athtleticgugara

Egykori favágónk, az Athletic-nevelés Fernando Amorebieta könyöke nemcsak Raúl Garcia fejére sújtott, hanem jelképesen az egész csapatra. Az idénynyitón kikaptunk Gijónban.

Két egykori oroszlán, két Lezamában nevelkedett játékossal, Amorebietával és Isma Lópezzel állt ki a Gijón és meglepően sima győzelmet arattak. Legalábbis nekünk meglepő volt, nem ezért jöttünk össze a Zöld Gyémántban. A Sporting harapott és ez nem esett jó nekünk, bár a meccs elején úgy nézett ki, több góllal is nyerhetünk, Aduriz elcsúszott ziccerben, Inaki lövését pedig bravúrral védte Cuellar. 

zgy.jpg

A második félidőben teljesen elvesztettük a fonalat és jó húsz percig nem is találtuk, ezalatt a vendéglátók meg lőttek kettőt. És ha Isma nem tudja, hogy büntetőből nem illik, pláne nevelőegyesülete ellen, akkor lehetett volna simán három is. A végén Viguera (%*!!+") szépített, illetve leginkább Inaki rárúgta a labdát. Ennyi és nem több. Nagyon kellett volna egy üdítő csere, de sajna Muni egyáltalán nem volt hatékony, hiába a 10-es mezszám még nem minden. 

A idénykezdet legnagyobb pozitívuma, hogy a meccsnézésen tiszteletét tette a mi Gurpegink fia, a 7 éves Marci. Új Magyar Oroszlánt vagyis Katxorro-t, kis oroszlánt avattunk! Aupa Marci! Szemében ott csillog már a fény és nem csak a vaku fénye! (Persze annak is nagyon örültünk, hogy a baszk-magyar családapa Javi Sagrado is velünk volt!)

De ami Amorebietát illeti, finoman szólva egyáltalán nem kímélte volt csapatát. Simán alulról nézhette volna a zuhanyrózsát már az első félidő végén. De nem, a favágó, hegyhengergető megúszta, talán a spori nem akarta kiszórni már az első meccsén. De ha így folytatja 4-5 piros alatt nem ússza meg ezt az idényt:

Kölcsönjátékosaink, egykori játékosaink és opciós játékosaink szereplése:

Amorebieta és Isma López ténykedését láthattuk a Gijónban.

Unai López, Bustinza valamint Serantes kapus győztes csapat tagja volt Vigóban - mindhárman végigjátszották a meccset -, a Leganes idegenbeli győzelemmel bizonyította első osztályú tagságának jogosságát.

Toquero és Ibai szintén bravúrcsapat tagja volt a Vicente Calderónban pontot mentő Alavésben. Ibai végig, Toqui 79 percig volt a pályán.

Guillermo 80 percet kapott a Rayót otthon 2-1-re verő Elchében, Iriondo nem játszott.

Gil és Etxebarria nem játszottak egymás ellen a Valladolid- Oviedo meccsen amely a hazaiak 1-0-ás győzelmével végződött.

Remiro végi védett a Levantéban, 1-0 ra nyert csapata Soriában a Numancia ellen. Inigo Ruiz de Gallareta végig játszott a hazaiaknál.

Gorka Santamaria nem kapott lehetőséget az Almeriával ikszelő Cadizban.

Aurtenetxe végigjátszotta a Mirandés-Getafe találkozót.

A Bilbao Athletic pedig egy laza 3-0-val jelezte, egyből visszajutna a másodosztályba. Góljainkat Bengoa, Nolaskoain és Guruzeta szerezték.  

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://athletichungara.blog.hu/api/trackback/id/tr8111493284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása