Egy félidő ide, egy oda. Egy tizenegyes ide, egy oda. Egy akciógól ide, nulla oda. Három pont ide, nulla oda Végre megvan első bajnoki győzelmünk 2017-ben!
Visszavettük a Gijóntól azt amit a bajnoki nyitányon elvett tőlünk, nevezetesen három bajnoki pontot. Pedig az első félidőben úgy tűnt, hogy újabb mumusunk lesz. Vagyis, hogy megint saját mumusunk vagyunk. Olyan kába volt a csapat az első félidőben már megint, hogy epekedve vártam a szünetet, hogy majd Txingurri Valverde kioszt egy-két sallert, kokit, mint Orbán annak idején Brüsszelben. Muni szerencsétlenkedett, Benat rendre akadályozta Munit, és nyoma nem volt az Atletico-elleni lelkesedésnek.
Jelentem meg is tette a mister, mert egy teljesen más felfogású együttes jött ki az öltözőből a második etapra. Inaki elképesztő lendületet vitt a meccsbe, és egy csodálatos összjáték után - Muni-RG-Inaki - Muniain kapásból a hálóba lőtt. Innentől csaknem megnyugodhattunk, de Cuellar vasárnapra azt találta ki, hogy nem hagyja Adurizt gólt lőni. Ennek bizonyítéka az is, hogy miután a Róka bevágta a tizenegyest, mutogatott is a gijóni kapusnak, hogy nem kellene pofázni...
A meccs embere ismét Muniain! Olyan jó lenne, ha amint azt a La Liga Locá-n írta faja a múlt héten: "ismét olyan színvonalon játszott, mint amilyet pár éve neki jósoltak. Nem akarom elkiabálni, de amennyiben végre sikerülne állandósítania ezt a formát, még nem lenne késő befutnia a tehetségének megfelelő karriert." Úgy legyen! (Szombat délután például nagyon kellene egy zseni Muni, a Barca ellen!)
Rövidhírek:
Yeray már a kispadon ült vasárnap! Ez a legjobb hír!
Vesga kölcsönben a Gijónt erősíti a szezon végéig.
Aketxe sérülése rendbe jött, a csapattal edzett és ma reggel szezon végéig kölcsönbe került a Cadizhoz.
Reaktiváltuk Remirót, aki az első néhány bajnokin védett a Levantéban, de egy ideje nem kap lehetőséget. Így Unai Simón visszament a Bilbao Athletichez.
A múlt hét elején Münchenben megoperálták Sabin Merino ágyéksérülését.
Kölcsönjátékosaink, egykori játékosaink és opciós játékosaink szereplése:
Tovább gyűjti meglepetéspontjait az Alavés, Ibai 65, Toquero 84 percet kapott a Mendizorozában 0:0-ra végződő Atléti-elleni meccsen.
A Leganés simán kikapott a Celtától odahaza, Unai López 73 percet játszott, Herreírin védte a madridiak kapuját.
Nem csoda, hogy az Oviedo 3:0-ra kikapott Almeriában, hiszen Gil csak a kispadon foglalt helyet.
Santamaria nélkül 0:0-ázott a Cadiz Mallorcán.
Galarreta első gólját lőtte a Numanciában, végül 2>0-ra verték a Sola-híjas Getafét.
A Mirandés gólkirálya Guarotxena, már 7 találatnál jár, azonban gólja kevés volt a győzelemhez. Aurtenetxe a padon ült. Mirandes - Reud Deportiu 1:1.
A Kicsik sorozatban másodszor kaptak ki. Igen sűrű a mezőnyük, de rájátszásos helyen állnak a Segunda B 2. csoportjában.
A Lányok szintén a Sportinggal találkoztak. A Lezamában 4:0-ra győztek de csak ötödikek a tabellán.
Megkezdte idei szereplését Mikel elnök úr csapata az Iberlanda. Hazai környezetben mindjárt pontot is csent a bajnokságban második helyen álló Loyola Indautxu-tól.